Gyönyörű őszi nap volt, az erdőben szállingóztak már a levelek és akkor szép csendben a vállamra pottyant egy sárgás barna falevél.
Szinte észre sem vettem. Ott elidőzött egy kicsit. Így röppent ráma szerelem is. Puhán, lazán, selymesen. Amikor felocsúdtam az álmodozásból, már csak azt vettem észre, ott van. Befészkelődött a szívembe.
Egyáltalán nem vártam és nem kértem, csak úgy oda telepedett, jött kéretlenül és hozta minden kellékét. A sírást, a gyomorgörcsöt a váltakozó perceket.
És hogy milyen? Magam sem tudtam volna megfogalmazni, de szemtelen az biztos, elvitte a teljes nyugalmamat.
És hogy ki volt az illető? Milyen volt? Hát semmilyen, olyan, mint mindenki más, de valami pókhálószerűség nem engedett.