Szóval itt tartok most. Három napja már én sem írok, és közben vérzik a szívem.
Mindenki mondja, hogy legyek erős, lépjek már túl ezen az egészen, mert amúgy egészen nevetséges a dolog. Igen, valóban nevetséges és közben nehéz is.
Azzal vigasztalom magamat, hogy ő is gondol rám….vagy nem gondol. A kívülállók tanácsát meghallgatom, de valójában nem tudok ezekkel a tanácsokkal mit kezdeni, az érzelmi kérdések soha nem „megmondon-nemmondom” dolgok. Az érzelem lecsengésének megvan a maga ideje, kinél és kivel mennyi. Hát nálam a jelek szerint nem kevés és eléggé gyötrelmes is.
Itt a tavasz, az én világom pedig szürke, nincs madárcsicsergés és nincsenek virágok.