Elkezdtem bombázni a leveleimmel, ő pedig udvariasan válaszolt mindig a két alapmondata közül valamelyikkel, a napszaknak megfelelően. „Szép napot kedves Mari” , „Szép álmokat kedves Mari!”.
Egyszóval ki voltam a vizekből. Egyszerűen nem tudtam tovább lépni. Olyanok voltak ezek a szavak, mint a méz. Persze kaptam okos tanácsokat a kívülállóktól, sőt, én magam is tudtam milyen abszurd, amit csinálok, és mégis, hiába éreztem, hogy kellene, nem sikerült elengedni.
Valentin nap után azt írtam, találkoznunk kellett volna, erre a válasz, „lehet”. Én pedig örültem, mert úgy éreztem, még mindig van vonzalom benne.
Rögtön írtam egy hosszabb levelet, én hogyan képzelem a közös jövőnket. Ismét!