Hát igen….ennyire buta voltam, semmilyennek nem láttam az életemet, holott ott volt két remek gyerekem, férjem, rendezett anyagi hátterem. Akár minden gömbölyű lehetett volna.
Reggelit készítettem a lányomnak és természetesen szenvedtem tovább. Azt gondoltam, milyen igazságtalan is a sors velem.
Azóta persze tudom, nem így van. Minden rendben volt körülöttem, csak engem kábított el valami és ezért nem láttam.
Ez a nagyszerelem persze elmúlott, ugyanúgy, mint a többi, ami ezután következett.
Amikor elkezdtek szép lassan csitulni az érzelmek, először szürkül a világ körülöttünk, majd hirtelen üres lesz. Ez nem túl remek érzés, de amikor kiderül újra, az maga a csoda. Mert az hogy újra kiderül, mondhatnám, szinte biztos.