A következő szakasz lehet a (Spiegel, 1981, Hézser 1991, Ribár, 1990, idézi: Pilling 2001) kontrollált szakasz, amire az jellemző, hogy a hozzátartozóban tudatosul, számos feladata van a halálesettel kapcsolatban (hivatalos ügyintézés, temetés.) Ezek a feladatok ekkor nagy megpróbáltatást jelentenek. A gyászoló önbizalma csökken, tehetetlenséget érez, és ekkor szembesül azzal, hogy immár mindent a szeretett személy nélkül kell végeznie, énjének egy darabja vész el. Derealizációt*, deperszonalizációt **élhet át. Egyesek ilyenkor túlságosan passzívak, semmit nem hajlandók tenni, mások túl aktívak, egyszerre túl sok dologba fognak bele. Ez a kontrollált szakasz rendszerint a temetésig tart.
A temetésen való részvétel nagyon fontos a gyász szempontjából, tudatosítja az elválást, lehetőséget ad az érzelmek kifejezésére, közösségi támaszt nyújt (Pilling, 2001) Elkísérjük szerettünket a földi utolsó útjára. A temetés szertartása, a szimbolikus elengedés sokat segít a belső gyászmunkában, az elengedésben, az érzelmek átélésében. Emellett lehetőséget nyújt mások támogatásának megélésére.
Az, hogy valaki hogyan éli meg a gyászt, számos tényezőtől függ: a gyászoló személyisége, lelkiállapota, lelki stabilitása, előzetes tapasztalatai, az, hogy megélt-e már veszteséget korábban, életkora, neme, aktuális élethelyzete, társas kapcsolatainak minősége, a kulturális környezet, az elvesztett személlyel való kapcsolat jellege, a halál módja mind befolyásoló tényező.
*A valóság elvesztésének érzése
**Olyan személyiség zavar, amikor úgy érzi csak kívülről szemléli saját életét