A szocializációs zavarok hátterében a személyes élettér szerepe, a család funkcióképtelensége emelődik ki.
A társas környezet egyrészt segítséget ad az egyén szocializálódásához, másrészt elvárásokat támaszt az egyénnel szemben a szocializáció szintjét, tempóját illetően.
A szocializációs folyamat kezdetén az egyén még nem képes beilleszkedni a társas környezetbe. A beilleszkedéshez vezető út belső és külső konfliktusokkal jár. Az esetek többségében a konfliktusok fokozatosan oldódnak, kialakul a szocializálódási képesség, kialakulnak a beilleszkedéshez szükséges tulajdonságok.
A személyiségfejlődés folyamán azonban előállhat olyan helyzet is, hogy a konfliktusok egyes elemei rögzülnek, és a deviáns viselkedés előzményeivé válnak, nem alakul ki szoros attachment jellegű (érzelmi kötődés) kapcsolat. Feltehetjük a kérdést: milyen konfliktusok esetében történhet ez a rögzülés? Válaszunk: az időben elhúzódó konfliktusok esetében, az egyén részéről feloldás nélküli konfliktusoknál, amikor is a környezeti reakciók is elhúzódnak, ugyanis a környezet hatást próbál gyakorolni az egyénre, megpróbálja viselkedésének módosítására bírni.
A továbbiakban az egyén megtanul együtt élni a konfliktussal, a deviáns magatartás természetes életformája lesz, környezetének viselkedést szabályozó törekvései hatástalanok maradnak.
* olyan körülmény vagy állapot, amely elősegíti a bűnözést, ill. a bűnözői mentalitás kialakulását