A gyász a veszteség által kiváltott reakció. A veszteség jelentheti egy párkapcsolat megszakadását, munka elvesztését, nyugdíjba vonulást, költözést, de a legintenzívebb érzelmeket kiváltó esemény szeretteink halála. Ilyenkor szeretetünk, ragaszkodásunk tárgyát veszítjük el. Több modell létezik a gyász folyamatának szakaszolására, de a gyász mindig egyéni. Legjellemzőbb vonásai: szomatikus distressz*, belefeledkezés a halott emlékképébe, bűntudat, ellenséges reakciók, viselkedésminták elvesztése.
A veszteségre adott reakció számos tényezőtől függ, ezek lehetnek az elhunyttal való kapcsolat jellege, a halál módja, a gyászoló életkora, neme, alapszemélyisége, megelőző életeseményei (korábbi veszteségek), betegségei (különösen a depresszió), aktuális pszichés állapota (egyidejű krízishelyzetek), kulturális környezete, vallásossága, szociális kapcsolatrendszere. Ennek megfelelően (Lindemann, 1998) több modell létezik a gyász folyamatának szakaszolására.
A kezdeti modellek három szakaszt különítettek el: érzelmi sokk, a veszteség tudatosulása, és felépülés. (Engel 1964, Averill 1968, idézi: Pilling, 2001). Ezen kívül léteznek négy, illetve öt szakaszos modellek is. A gyász folyamatát az alábbiakban a főbb szakaszelméleteket ötvözve írom le:
Életveszélyes helyzetben vagy állapotban lévő emberek (katonák, haldokló betegek), és hozzátartozóik már a halál bekövetkezte előtt is sokat foglalkoznak a halál lehetőségével, és annak várható hatásával. Ezt nevezzük anticipációs vagy megelőző gyásznak. Így a veszteség átélése már a halál tényleges bekövetkezte előtt megkezdődik, ami megkönnyítheti annak elviselését, amikor valóban megtörténik (Lindemann 1944, idézi: Pilling 2001).
*A testre vonatkozó olyan magas stresszszint, amelynél már csak a stressz negatív hatásai jelentkeznek.