A halál hírének megtudásakor sokan tagadással reagálnak. Ez a sokk (Kübler-Ross, 1988), illetve az elutasítás vagy izoláció (Kast, 1995) időszaka. Érzelmileg bénultnak, kiüresedettnek érezhetik magukat a gyászolók, máskor az érzelmek sokasága tör fel belőlük. Esetleg nem tudnak tisztán gondolkodni, válaszolni. Néha közömbösségnek is tűnhet ez az állapot mások szemében. Ez az időszak néhány perctől néhány napig tarthat, attól függően, hogy mennyire volt váratlan a veszteség. (Pilling, 2001) A halál hírének megtudásakor sokan tagadással reagálnak. Ez a sokk (Kübler-Ross, 1988), illetve az elutasítás vagy izoláció (Kast, 1995) időszaka. Érzelmileg bénultnak, kiüresedettnek érezhetik magukat a gyászolók, máskor az érzelmek sokasága tör fel belőlük. Esetleg nem tudnak tisztán gondolkodni, válaszolni. Néha közömbösségnek is tűnhet ez az állapot mások szemében. Ez az időszak néhány perctől néhány napig tarthat, attól függően, hogy mennyire volt váratlan a veszteség. (Pilling, 2001) Az, hogy mikor tudja egy gyászoló lassanként feladni elutasító magatartását, függ attól is, hogyan világosítják fel, mennyi ideje van tudomásul venni az őt ért veszteséget, és hogyan készült fel egész élete során a hasonló helyzetekkel való megküzdésre (Kübler-Ross, 1988). Ha nagyon elhúzódik ez a stádium, akkor olyan emberrel van dolgunk, aki a veszteséget és a vele együtt járó érzelmeket is elfojtja. Úgy élnek tovább, mintha semmi nem történt volna. A megrekedés másik formája abban nyilvánulhat meg, hogy a gyászolók úgy élnek, „mint a gépek”, önmagukban csak ürességet éreznek (Kast, 1995).
A jósnő megjósolja és értelmezi a jövőbeli eseményeket
